Ha fúj a szél, hát menni kell!
RRD Y26 BRAND VIDEÓ az RRD International Vimeo csatornáján.
WEBSHOPUNKBAN MINDENT MEGTALÁLSZ AMI A KITESZÖRFÖZÉSHEZ KELL!
Kitesurf a wakebord, surf, siklóernyőzés kombinációjából kialakult kicsit több mint egy évtizedes magyarországi múltra visszatekintő sportág, mely komoly konkurenciájává nőtte ki magát a windsurfnek, és hazánkban is komoly népszerűségnek örvend.
Magyarországon körülbelül 2001 óta indult hódító utjára, és azóta ezrek űzik évről évre új embereket vonzva a mostanra olimpiai sportággá vált időtöltésbe.
Számos előnye a windsurfhöz képest, hogy a kezdeti tanulási nehézségek ellenére az alaptudás elsajátítása után nagyon könnyen fejlődhetünk és kaphatunk számtalan sikerélményt. A felszererelés is nagyon kis helyen elfér, így az utazás is leegyszerűsödik, ha kedvenc hobbinknak akarunk élni.
Gyakorlatilag, nem kell hozzá más, mint egy kb 130 cm-es deszka, egy trapéz, egy kiteernyő és a hozzá való boom, mely elfér egy kis hátizsákban. A kitesurf manapság már biztonságosan tanulható, mert az évek folyamán az ernyők és a felszerelések nagyot és gyorsan fejlődtek, így a félősebb, kevésbé bátor tanulók is biztonságben érezhetik magukat.
Tanulásához érdemes tanfolyamra jelentkezni, mert autodidakta módon nem ajánlott az elsajátítása, ugyanis a megfelelő elméleti tudás és gyakorlat nélkül a kezdetek rejtenek némi veszélyt, de ezek megtanulása után, akárcsak az autóvezetés, a sport űzése biztonságossá válik. A sport sokoldalúságát mutatja, hogy minden évszakban űzhető, akár nyáron a vizen, tavasszal télen füvőn, illetve télen a havas dombokon, hegyeken, szántó földeken síléccel illetve snowboarddal, akár még korcsolyával bármelyik befagyot tavon, legyen akár hófödte vagy tükörsima a jég.
A kitesurf-nek stílusában is különböző vállfajai léteznek, lehet hullámokon szörfözni hullámlovagló deszkával, mint az igazi surfosok, lehet freerideolni vagy akár mint a wakeboardosok twintipp deszkákkal nyaktörő mutatványokat gyakorolni, de ez inkább a fiataloknak ajánlott, akik még hajszolják az adrenalint. Ezen kívül még létezik pályaversenyzés, wakestyle, sebességi verseny is. A sport minden korosztálynak ajánlott, akár még hatvan év felett is megtanulható.
Aki megtanulja, nem fog csalódni, a sportban egy új életérzést kap hatalmas élvezetekkel új kihívásokkal. A sportág erősségét mutatja, hogy a jelenlegi sebbességi rekord vizen szélhajotta eszközzel a kitesurf nevéhez fűzödik több mint 56 csomós sebességgi rekorddal.
Filozófiánk…
…a természet erejének megismerése, miközben küzdünk a széllel.
![]() |
A biztonságos tanulási folyamat során élmények szerzése és az önbizalom építése, melyet az élet minden területén használhatunk. |
![]() |
Kellemes időtöltés biztosítása, mely a későbbiekben hobbivá válhat és segítségével egészségünket megőrizhetjük miközben észre sem vesszük, hogy sportolunk. |
![]() |
Egy kellemes légkörű csapat létrehozása miközben a magunk határait is folyamatosan növeljük. |
Tudj meg mindent…
…a Kite-szörfről, a kitebuggyról, a mountainboardról, a gyepsíről, a kite-síről, a kite-korcsolyáról és a kitesnowboardról!
Kite-szörf
Mi is ez a kite-szörf? Sokak számára semmit nem mond ez a név. Magyar fordítása igazából még nincs és valószínűleg nem is nagyon lesz. Talán sárkányszörf vagy valami ilyesmi lehetne.
Hogyan is kell ezt elképzelni? Mindenki látott már vízisíelőt vagy wake-boardost, ahogy száguld a vízen, kötélpályán vagy valami vízi jármű mögött. Ezt is valahogy így kell elképzelni, de a motor itt nem más, mint maga az ernyőnk, ami egy szárnyra hasonlít és így is viselkedik, repül!
De ez még nem jelentene semmit magában, emellett óriási húzóerőt is generál, ami vontat minket a hullámok hátán viszonylag kis szélben is. Az üzemanyag maga a szél, ami köztudottan környezetbarát termék és még nem kerül pénzbe sem, egyenlőre.
A kite-szörf a kiteozásnak csak egy ága, de kétségtelenül a leglátványosabb, hisz erősebb szélben akár 25m magas és 60-80m hosszúakat ugorhatunk sima vízről, persze, csak ha profibbak vagyunk már! Érdekesség kedvéért el lehet képzelni, ahogy egy gazdagréti lakótelepi lakás legfelső ablakán beintegetünk a háziasszonyoknak?! Persze a vízen azért nincsenek még házak.
Amennyiben kedvet kaptál, webshopunkban nagy választékát megtalálhatod kitesurf kínálatunknak
Kitebuggy, mountainboard, gyepsí
A KITEBUGGYzás a tengerpartokon szoktak űzni a hullámtér előtti rendkívül sima homokon. Ez leginkább egy háromkerekű triciklire hasonlít, de ellentétben a gyermekkorunkban használatossal, rendkívül alacsony a súlypontja és a nagy tengelytáv miatt szinte felboríthatatlan.
Óriás ballonos kerekekkel van szerelve. A lábunkkal irányíthatjuk és akár 80km/h órás sebességet is elérhetünk vele.
A másik nagyon elterjedt módszer a kiteszörf szárazon való gyakorlásához a MOUNTAINBOARD! Gyakorlatilag olyan, mint egy gördeszka csak a kerekei sokkal nagyobbak így a viszonylag egyenetlen talajon is simán gurul!
A GYEPSÍ gyakorlatilag a sí nyári megfelelője, így ennek segítségével a rövid füves reptereken kitesízhetünk akár nyáron is! Felépítése olyan, mint egy kis lánctalp. Magyarországon, legelőkön, egyenletes talajú területeken, mint a reptereken is kitűnő lehetőségeket találhatunk. Természetesen mindig kérjünk engedélyt, mielőtt nekiállunk száguldozni. Ideális lehet a kiteszörfözés előtti gyakorláshoz.
Budapest közelében a Dunakeszi és a Hármas-határhegyi repülőtér a legalkalmasabb de itt az aktív repülésre figyelni kell!
Kite-si, kite-korcsolya, kite-snowboard
Egyre nagyobb teret hódít magának a téli kiteozás!
Mi kell hozzá? Csak hó vagy jég és szél! Hegy nem kell! Hangtalanul száguldhatunk a végtelen hómezőkön, alföldeken, hegyeken-völgyeken, tavakon keresztül és közben óriásikat ugorhatunk. Ha esik a hó vagy befagynak a tavak már mehetünk is, nem kell a világ másik végére elutazni! Szintén hasznos vízbemenetel előtt néhányszor megpróbálni ezt a válfajt is.
Nyári gyakorló változat lehet a gyep-sí is mellyel kitűnően, elsajátíthatjuk az alapokat, de ez csak kis fű magasságú reptéren ajánlott.
A kite-ok használhatóak még görkorcsolyával vagy gördeszkával, de ezekhez speciális pályára van szükség.
FONTOS!
Ezek az ernyők nagy erővel rendelkeznek, és komoly sérülést okozhat a nem megfelelő használatuk!
Vásárláskor mindig vegyünk részt tanfolyamon és mielőtt mások közelébe mennénk, gyakoroljuk az ernyőkezelést míg magabiztossá nem válunk. Erre olyan helyek a legalkalmasabbak ahol a közelben semmilyen akadály nem található.
És még valami, kerüljük a tüskés bokrokat!!!
Nézd meg a Kite termékeket a webshopból:
-
Airwave Alma soft kite ernyő
339 000 Ft – 857 000 Ft -
Airwave Koala komplett soft kite ernyő
440 000 Ft – 611 000 Ft -
Rrd Baseball Sapka Y25
4 990 Ft -
Rrd Evo Wing
220 000 Ft – 240 000 Ft -
Rrd Evo Wing 4,5m2 Y26 – használt wing
249 000 Ft -
Rrd Evo Wing 5,5m2 Y26 – használt
179 000 Ft -
Rrd Evo Wing 5,5m2 Y26 – használt wing
199 000 Ft -
Rrd Wind Wing Y25 – 5m2 – használt
120 000 Ft -
Rrd Wind Wing Y27
376 000 Ft – 538 000 Ft -
Rrd Dynamic SW Alu Foil Szett Y26 – 85cm
960 000 Ft – 996 000 Ft -
Rrd Quicklock Plate
83 900 Ft -
Rrd Universal Front Wing Y26 110/2400
239 000 Ft -
Rrd Universal K Rear Wing Y26 38/262
69 000 Ft -
Rrd Universal SW Alu Foil Szett Y27 – 85cm
553 000 Ft -
Rrd Air Beluga Pro Y27 felfújható kite foil deszka
405 000 Ft – 424 000 Ft -
Rrd Air Beluga Y26 felfújható kite foil deszka
270 000 Ft – 339 000 Ft -
Rrd Beluga Y26 kite foil deszka
360 000 Ft – 449 000 Ft -
Rrd Bliss V5 Wood 136/40
119 000 Ft -
Rrd Poison V6 Wood twintip kitedeszka
129 000 Ft – 139 000 Ft -
Kulcstartó széf – Key safe box (3)
14 000 Ft -
Kulcstartó széf – Key safe box XL (2)
16 000 Ft -
Future Thruster szkeg szett
16 000 Ft -
Rrd Passion MK10 kite ernyő
389 000 Ft -
Rrd Impact Y27 mentőmellény – Front Zip Vest
52 900 Ft – 55 900 Ft -
Rrd dry bag vízálló táska – 2L
4 500 Ft -
NatureHike drybag 10L
3 900 Ft -
Rrd Varial Y25
295 000 Ft – 450 000 Ft -
Rrd Cotan Y25
290 000 Ft – 340 000 Ft -
Rrd The VARIAL V1 BLKRBN-UC
299 000 Ft – 310 000 Ft -
Rrd Thruster Active Glass szkeg készlet
20 000 Ft -
Rrd Vision Y25 10,5m2 használt kite ernyő
339 000 Ft -
Rrd Vision Y27 kite ernyő
438 000 Ft – 708 000 Ft -
Tetőcsomagtartó heveder – Roof strap
8 000 Ft – 11 000 Ft -
Dry bag vízálló száraz táska
4 500 Ft -
Naish Pivot 2020
334 000 Ft – 515 000 Ft -
Rrd Mitten Open Palm – neoprén kesztyű
21 500 Ft -
Rrd Bliss V6 Wood 136/40
139 000 Ft -
Rrd Ernyőzsák Y24
18 500 Ft -
Rrd Poison V5 Wood 136/40
129 000 Ft -
Rrd Crank twintip kite deszka
211 000 Ft -
Rrd Placebo Y25 kite deszka
120 000 Ft – 170 000 Ft -
Rrd Placebo Lightwind Y25 kite deszka
160 000 Ft – 195 000 Ft -
Rrd Bliss Y26 kite deszka 140/43,5
169 000 Ft -
Rrd Poison LTD Y25 kite deszka
290 000 Ft – 324 000 Ft -
Rrd Juice Y25 kite deszka
250 000 Ft – 290 000 Ft -
Rrd Placebo V7
109 000 Ft – 139 000 Ft -
Rrd BS 45 V6
139 000 Ft – 169 000 Ft -
Rrd Juice V5
149 000 Ft – 179 000 Ft -
Rrd Emotion MK3 használt kite ernyő – 10,5m²
140 000 Ft -
Rrd Emotion MK3 használt kite ernyő – 17m²
260 000 Ft -
Rrd Emotion MKI használt kite ernyő
130 000 Ft -
Rrd Razzle Dazzle neoprén surf cipő
36 000 Ft -
Rrd Religion MK9
239 000 Ft – 359 000 Ft -
Rrd Religion Y25 kite ernyő
355 000 Ft – 455 000 Ft -
Rrd Kiteboarding TwinTip Triple Board Bag with Wheels
85 000 Ft – 98 000 Ft -
Rrd Passion MK7 használt kite ernyő – 17m²
130 000 Ft -
Rrd Passion MK7 – 13m²
160 000 Ft -
Rrd U pumpa – Sup/Kite/Wing
19 000 Ft -
Rrd Discover Seat Plus ülőtrapéz Y27
76 900 Ft -
Rrd Queen Seat ülőtrapéz
32 000 Ft -
Rrd Juice V4
139 000 Ft -
Rrd Maquina Y25 kite deszka
350 000 Ft – 430 000 Ft -
Rrd Passion MK7 – 11m²
150 000 Ft -
Rrd Passion MK7 – 7m²
130 000 Ft -
Rrd Radpad V2 kitedeszka kötés
43 000 Ft -
Rrd Radpad V3 kitedeszka kötés
48 000 Ft -
Rrd Rad Pad Y25 kitedeszka kötés
69 000 Ft -
Rrd Thrive V3 – XL
32 000 Ft -
Rrd Obsession MK11 kite ernyő
299 000 Ft -
Rrd Obsession Y26 kite ernyő
410 000 Ft – 520 000 Ft -
Rrd Passion Y26 kite ernyő
210 000 Ft – 499 000 Ft -
Rrd Passion Y27 kite ernyő
299 000 Ft – 399 000 Ft -
Rrd Kite Leash
11 000 Ft